Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kokia

2010.11.15

Kokia



Eredeti neve Yoshida Akiko. 1976-ban született Tokióban, és ő is már egészen kisgyermek korától kezdve érdeklődött a muzsika iránt. Már két és fél évesen hegedült, de a családi zongorát is nagyon megkedvelte, játékai helyett a legtöbbször ezt nyüstölte. Már 10 és 14 éves korában járt Amerikában, ahol vokálozni tanult. Később, a Toho Zeneakadémián opera szakon képezte magát, míg az egyetem évei alatt a Pony Canyon stúdió szerződött vele. A Little Tail című dalával 1998-ban, még egyetemi tanulmányai idején debütált, a Kokia művésznév pedig az eredeti, Akiko nevének szótagfelcseréléséből született meg. Egy évvel később jelent meg debütáló albuma, Songbird címmel. Kezdetben Toshifumi Hinata és Yoko Kanno írta dalait, de ezen az első lemezen már zömében a saját szerzeményeit énekelte. A lemez talán leghíresebb a dala az Arigato (Köszönöm), Hong Kongban rendkívüli népszerűségre tett szert, a slágerlista élére is felkapaszkodott.
Ennek dacára otthagyja a Pony Canyont és a Victor Entertainmenthez szerződik, így 2001-ben debütál másodszor, a kiadó pedig három kislemezét jelenteti meg. Ázsiában ekkor már befutott előadónak számít, Kínában kétszer is megfordul még ez évben, 30.000 ember előtt szerepelt egy kábítószerellenes koncerten, de az újévi visszaszámláláskor már 120.000 ember előtt lépett föl Tajvanon. 2002 második albumának kiadási éve, mely Trip Trip címen ismert. Az erről kimásolt kislemezek sorra hódítják meg a japán listákat.
Negyedik lemeze, a 2004-es Uta ga Chikara már jóval szerényebb eredményt ért el, viszont a rajta lévő, Yume ga Chikara volt a hivatalos dala a 2004-es japán olimpiai csapatnak.
2006-ban adta ki két greatest hits válogatását, a dalai Pearl míg a legjobb videoi Jewel címen kerültek a boltok polcaira. Még ez évben tört be Kokia az európai piacra, és első európai koncertjét Párizsban, egy zenei kiállításon tartotta. 2008-ban rohamsebességben adja ki egymás után új lemezeit, ekkor három (köztük első karácsonyi albuma) kerül a közönség elé, 2009-ben is két lemezt jelentett meg. Élete első igazán nagy koncertsorozatát is ekkor tartja, Japán mellett, többek között Franciaországban és Lengyelországban is fellépett. 2010 pedig magyarországi koncertjének éve.
Hangjának különlegességét és általában előadói tehetségét csak méltatni tudják a kritikusok, igazságukról pedig valamennyi rajongója és kedvelője meggyőződhet. Kivételes hangszíne, operaénekesi teljesítménye valóban elbűvőlő, muzsikája varázslatos.

(Takumi blogja)

Vélemény:én ugyan a Mondocon-on hallottam először (ahol egy szál gitárossal ált ki énekelni!)!de teljesen elvarázsolt (pedig állítólag meg volt fázva!)!igazán szép és tiszta hangja volt,tehát elkezdtem halgatgatni a számait!
Nos...rengeteg 'kedvenc'-em lett de talán a Harmony-t kedvelem!+.+

 

De ezt is nagyon szeretem:

Akit érdekel ^^ : *Itt az énekesnő honlapja:www.kokia.com *Europe 2010 turnépromó:

*Albumai: -Studio albums: 1999: Songbird 2002: Trip Trip 2003: Remember Me 2004: Uta ga Chikara 2006: Aigakikoeru: Listen for the Love 2008: The Voice 2008: Fairy Dance: Kokia Meets Ireland 2008: Christmas Gift 2009: Kokia Infinity Akiko: Balance 2009: Akiko Infinity Kokia: Balance 2010: Real World -Compilation albums: 2006: Pearl: The Best Collection 2008: Kokia Complete Collection 1998-1999 2009: Coquillage: The Best Collection II 2010: Musique a la Carte (cover album) -Top 50 singles: 2003: "Kawaranai Koto (Since 1976)" 2003: "The Power of Smile/Remember the Kiss" 2004: "So Much Love for You" 2004: "Yume ga Chikara" 2006: "Ai no Melody/Chōwa Oto (With Reflection)" 2007: "Follow the Nightingale" 2008: "Tatta Hitotsu no Omoi" 2009: "Karma" (Nono-chan <3)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.